Szőc

Közösen táncoltunk és nótáztunk

Ebben az esztendőben a farsangi időszak legérdekesebb, legmozgalmasabb napját, a farsangi időszak végét idéztük fel népi mondókák, szokások felelevenítésével.

Klári néni mesébe illő története

Január második napján köszöntöttük szőci otthonunkban Forintos Károlyné, Klári nénit. Igazi mesébe illő történet az ő élete, 1923. január 1-én született, a székelyföldi Széken, ahol családjuk nagy szegénységben élt.

Karácsonyi Istentisztelet Szőcön

Szőci telephelyünkön a karácsonyi ünnepkör advent első összejövetelével kezdődött, ahol a közösen készített adventi koszorún meggyújtottuk az első gyertyát, karácsonyi történetek, dalok, versek hangzottak el és ez a meghitt együttlét még három alkalommal megismétlődött.

Elrepült minden gondunk, bánatunk

Ebben az esztendőben is meghívást kaptunk a Szőc községben megrendezett Idősek Napjára. A település falugondnoki autója otthonunk huszonöt lakóját szállította a rendezvényre, hogy hagyományainkhoz híven együtt ünnepeljenek ellátottaink Szőc idős lakóival.

Harang hangját fújja a szél

Szőc Idősek Otthonának Ökomenikus Kápolnájában közös imát mondtunk, gyertyát gyújtottunk azokért az ismerősökért, szeretteinkért, kinek sírjához nem tudtunk elmenni Halottak Napján.

Az ünnep Isten ajándéka

,,Az ünnep Isten ajándéka, más, mint a többi nap, s arra való, hogy hétköznapi mivoltunkból kivetkőzve tiszteljük önmagunkban az embert.” (Wass Albert)

Az Alkotó és alkotásai

Riczkó Miklós Balázs 2012 májusában érkezett szőci otthonunkba Tapolcáról. Különösen szép hobbija van, amely arra inspirálta mentálhigiénés csoportunkat, hogy a szélesebb nyilvánosságot is megismertesse tevékenységével.

Oldalak