Zenés nyári délelőtt
Július utolsó péntekén egy kellemes nyári zenés délelőttön vehettek részt attyapusztai lakóink.
Július utolsó péntekén egy kellemes nyári zenés délelőttön vehettek részt attyapusztai lakóink.
2017. júniusában ellátogattak Pápakovácsi székhelyintézményünkbe a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar tagjai a „Gyógyító Hangok” című kamarakoncert-sorozat keretében.
Pápakovácsi székhelyintézményünk lakója, Lovász István "Merengés a múltban" című festményével a közelmúltban az Integrált Jogvédelmi Szolgálat által meghirdetett „Tudom, hogy van jogom 2017” képzőművészeti pályázaton „Rajz-festmény” kategóriában III. helyezést ért el.
A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Veszprém Megyei Kirendeltségének szervezésében „OSZTOZÓ” – Lelkigondozók Fórumán vettünk részt Lesencetomajon 2017. június elején.
A dohányzásmentes világnapon a Tapolcafői Forrás Tanösvényre kirándultunk az egészséges életmód jegyében.
Május második felében Pápán jártunk a Jókai Mór Városi Könyvtárban, ahol Galauner Béláné népi iparművész textilmunkáinak kiállítását tekintettük meg az előadóteremben.
Nagy örömünkre szolgált, hogy részt vehettünk a pápai színházban megrendezésre kerülő Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásán.
A Műemlékvédelmi Világnap alkalmából az idei évben a pápai Nagytemplomba látogattunk el. Pápa város meghatározó építészeti emlékét dr. Mail József apát-plébános mutatta be nekünk.
Anyák napját világszerte megünneplik, Pápakovácsi székhelyintézményünkben mi is felköszöntöttük a köztünk élő édesanyákat, nagymamákat.
A Föld napja alkalmából különféle eseményeket rendeznek világszerte, melyekkel felhívják a figyelmet a Föld természeti környezetének megóvására. A napot 175 országban tartják, Magyarországon 1990 óta rendezik meg.