Ünnepelni gyűltünk össze Attyapusztán, emlékezni egy régi márciusra, emlékezni sorsfordító idők nagy alakjaira.
Feldíszítve már az ország, mindenütt piros, fehér, zöld zászlók lengenek, a kabátok hajtókáján a forradalom jelképét, a kokárdát kócolja a tavaszi szél. Álljunk meg mi is egy pillanatra, idézzük fel 1848. március 15-e dicsőséges, nagy napját.
A kivívott szabadságot, amiről Európa közepén egy költő és vele együtt egy nép álmodott, nem tudtuk megvédeni. Pedig sokan az életüket adták érte.
Ezt a napot mégsem felejthetjük el soha! Azért, mert példát mutattak nekünk bátorságból és példát mutattak összefogásból is! Soha ne feledjük, ezen a napon sok ezer magyar ember mind egyet akart és céljaiért együtt harcolt!
Azon a reggelen márciusi ifjak,
szabadság mámoros poharából ittak.
Hol nemzet, s a haza érdeke az első,
örömkönnyet sírt a márciusi felhő.
Azon a szép napon megtörtént, mit vártunk,
szabadság virága nyílott ki minálunk.
illatát tavaszi szelek vitték messze,
térben és időben távol... végtelenbe!