Jóisten kertjében Külsővaton - Májusfa táncnap és közös mulatság

Hagyományteremtő szándékkal szerveztünk külsővati szeretetotthonunkban „Májusfa táncnapot”, amelyre meghívtuk az Ujvári János Református Szeretetotthon részlegeit is.

A rendezvény célja az intézményegységek közötti együttműködés újraépítése: egy közösen eltöltött délelőtt a pápakovácsi, a jobaházi, a szőci és a mezőörsi részleggel: zene, tánc, egy kis enni és innivaló kíséretében.  

Az előzetesen kért feladatokat minden csapat időre teljesítette: a májusfára felkerültek a szalagok, amelyekre szorgos kezek írták fel gondolataikat.

Az előtérben pedig színes kartonpapír képeken július 1-ig tekinthetőek meg az intézményegységek mindennapjairól készült fotók és a szalagokra feljegyzett idézetek.

A közös programra mindenki készült egy előadással, a műsor előtt Németh Éva részlegvezető asszony köszöntötte a szépszámú közönséget.

A közös torna és közös ének jó kezdésnek bizonyult, oldotta a hangulatot. Ezt követően Jobaháza ülőtánca Zorán Kóló című zenéjére nagy sikert aratott: a közönség soraiban többen igyekeztek megismételni a mozdulatokat.

Mezőörs a távolság miatt népdal csokorral és verssel kísért fotó összeállítással köszöntötte a résztvevőket.

Pápakovácsitól megtudhattuk, hogy milyen az élet Attyapusztán, milyenek a hétköznapok, nótákba öntve. A közönség itt is együtt énekelt a szereplőkkel.

Szőcről a „Kelj fel és táncolj” csoport tagjaitól Miley Cyrus Flowers című dalára egy igazán művészi koreográfiát láthattunk.

Mint házigazdák, mi énekes és ülőtáncos produkcióval is készültünk. A műsor kezdetén Olga néni és a „Külsővati Menyecskék” előadásában a Leveles a május című dalocskát hallgathatta meg a közönség. A műsor végén pedig a népdalcsokrot a „Nem csak a húszéveseké a világ” című Aradszky László dalra összeállított koreográfia követte, amelyet szintén nagy tapssal jutalmazott a nézőtér. A zárószámunk egy egészen különleges produkció, Sólyomfi Nagy Zoltán: Jóisten kertjében című dalának dobokkal, csörgőkkel kísért változata volt.

A délelőtt további részében Szórádi Szabolcs zenélt. A közös tánc és zenehallgatás nem csak a testet, de a lelket is átmozgatta, felfrissítette, megfiatalította. Közben zsíros kenyér, szörpök, sütemények sorakoztak az asztalokon, amit örömmel fogyasztottak a táncban megfáradt csapatok. A búcsúzáskor a résztvevők jelezték, hogy örömmel vennék a folytatást…

Közös Májusfánk tovább él, hogy megőrizze a szép emlékeket a természettel karöltve: madáretetővé változott.

Benkő Lilla/Mentálhigiénés csoport, Külsővat

Intézmény: