Juniális sólymok szárnyán

Ebben az évben nagyszabású szabadtéri program keretében tartottunk juniálist, amelyre meghívtuk társintézményeink lakóit is.

Miután vendégeink elfoglalták helyüket a megterített asztalok mellett, Major Istvánné Keresztes Alice részlegvezető asszony köszöntötte a megjelenteket. Beszédében rövid ismertetőt tartott intézményünkről, majd ezt követően kezdetét vehette a kellemes délelőtti program.

Meghívott zenészünk, Németh Tibor fülbemászó slágerei hamar jókedvet, vidám hangulatot teremtettek juniálisunkon.

Miután a táncoló lábak kellemesen elfáradtak, következett a nap fénypontja, a solymász bemutató. A gyönyörű, kecses madarak ámulatba ejtettek mindenkit bemutatott gyakorlataikkal.

A vállalkozó kedvű lakók számára nem mindennapi élményt jelentett, hogy szemtől-szemben, testközelből is szemügyre vehették a szárnyas ragadozókat.

Az időközben felszolgált ízletes pincepörkölt, a vidám, közös, jókedvű mulatság, a páratlan solymász bemutató és az együtt töltött értékes idő sokáig felejthetetlenné varázsolta ezt a szép júniusi délelőttöt.

Intézmény: