Közösen köszöntöttük a nyarat

A Szőci Idősek Otthonában szép, évtizedekre visszanyúló hagyomány a májusfa állítása. Lakóink minden évben május elsejét megelőző napon színes szalagokkal feldíszített májusfát állítanak, közösen a mentálhigiénés csoport segítségével, amit következő hónapban a nyárköszöntő juniális alkalmával ,,táncolunk ki”.

Ez egy egész napos program, lakóink részére zenés ébresztővel, tekeversennyel, kulturális programokkal, közös tornával, szellemi vetélkedővel.

Ebben az esztendőben juniálisunkra meghívtuk társintézményeink lakóit, hogy egy közösen eltöltött vidám nappal búcsúztassuk el a tavaszt, köszöntsük a várva várt jó időt, a nyarat.

Ünnepségünket Forsthoffer Erzsébet Igazgatónő köszöntőbeszéde nyitotta, majd lakóink műsora után az Ajkai Borostyán Férfikar bordalokkal köszöntötte a nyarat. A vidám közös éneklést szellemi totó követte, amelyet minden otthon sikeresen töltött ki.

Egy kicsi mozgás mindenkinek kell - jegyében közös zenés tornán vehettünk részt, amelyet követően vendégeink és lakóink jóízűen fogyasztották el az ebédet.

A délutáni program a májusfa kitáncolása volt, amelyhez Markó Krisztián szolgáltatta az élőzenét harmonikájával. A sok közös program és tánc után minden lakó feltöltődve, örömmel távozott otthonunkból.

„ Ákombákom
Levelek a fákon
Limb-lomb susogó
Alatta ül nagyapó.
Mellette élete párja,
Néznek együtt föl a fára.
Fejük fölött a rigó
Azt fütyöli: élni jó.”

Intézmény: