Asszonyfarsangon ürgeöntés

A népi hagyomány szerint a farsangi időszakot lezáró utolsó három napon - népiesen farsang farkán -, azaz farsangvasárnap, farsanghétfőn ,,asszonyfarsang” napján és húshagyókedden mulattak igazán az emberek.

Szőci telephelyünk egész napos programmal készült az ,,asszonyfarsang” napjára. Délelőtt a mentálhigiénés csoport tagjai a Vadvirág Szórakoztató Csoporttal együtt adtak vidám műsort a lakóink részére. Örömmel fogadták az Ürgeöntő című komédiát valamint a táncdalokból összeállított vidám, zenés műsorunkat, amelybe énekszóval, tapssal és vidámsággal be is kapcsolódtak.

Szavaltunk, énekeltünk, mulattunk együtt és jó kedvünket finom ebéddel koronáztuk meg, amelyet az ünnepi hagyományoknak megfelelően frissen sütött farsangi fánk egészített ki.

A délután legizgalmasabb programja a tombolahúzás volt, a tombolatárgyakat intézményünk munkatársai ajánlották fel sok-sok szeretettel lakóink nagy örömére. A program zárásaként finom süteményekkel vendégeltük meg farsangolóinkat.

Űzik már a fársángot,
Bor, muzsika, tánc, múlatság,
Kedves törődés, fáradság,
Kik hajdan itt múlattatok,
A közhelyről oszoljatok!
Kongatják a harangot:
Űzik már a fársángot!

Fussatok hát, víg napok!
Tíz hete már, hogy vígsággal
Játszodtatok e világgal,
De itt lepnek a papok:
Fussatok hát, víg napok!

(Csokonai Vitéz Mihály)

Intézmény: