A dicső márciusra emlékeztünk

1848 tavasza a forradalmak tavasza volt Európában. Március 15.-én reggel Petőfi Sándor maga mellé vette a Pilvax-kör ifjú vezérkarát, a szakadó esőben az egyetemek felé indultak, ahol több száz egyetemista csatlakozott hozzájuk.

A forradalom legelső lépése volt szabaddá tenni a sajtót! Petőfi, Vasvári, Jókai, Irinyi vezetésével lefoglalták Landerer nyomdáját, kinyomtatták a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Szőci otthonunkban a Vadvirág Szórakoztató Csoport mentálhigiénés szakembereinkkel karöltve lelkesen felidézte a korabeli eseményeket, majd a halimbai általános iskola tanulói fiatalos lendülettel repítettek bennünket vissza a korabeli események színterére.

Reményeink szerint elkezdődött egy kapcsolat otthonunk és az iskola között, amelyet egész évben ápolni kívánunk! Lakóink szép számmal vettek részt az ünnepi programon, ahol méltóképpen emlékeztünk a magyar történelem egyik fontos eseményére.

Intézmény: