A kor érettebb tanácsokat ad

Ebben az esztendőben is egy teljes hétig ünnepeltük lakóinkat, akik életük őszét élik otthonunkban. Miként Szent Jeromos mondja:-,, az elmúlt évek növelik a bölcsességet, és a kor érettebb tanácsokat ad”.

Gazdag programunk első napján Nagyvázsonyban tettünk kirándulást, ahol a simogató napsütésben kalandoztunk a történelem világában. Megnéztük a Kinizsi-várat, ahol megismerkedtünk a hely történetével, valamint Várnai Zseniről a nagy költőnkről is megemlékeztünk. Végül kellemes sétát tettünk a tóparton. Akik nem tartottak velünk, a szőci intézményegységünkben dr. Dávid Éva előadását hallgatták meg az idős korról.

 

A második napon lakóinkkal közösen medvehagymás, köménymagos sós kiflit sütöttünk, amelynek nagyon nagy sikere volt. Délután intézetünk dolgozója tartott előadást és gyógytornát számunkra.

Szerdán rendhagyó irodalmi délelőttünkön Vrábel Miklósné könyvtáros kalauzolt bennünket az idősekről szóló irodalmi művek világában. Délután természetes gyógymódokkal ismerkedtünk meg, és gyógytea kóstolóval egybekötött lelki támogatást is kaptunk Ősi Györgynétől. Ági néni megtanított bennünket arra, hogy mindig mosolyogjunk, és engedjük kiáramolni szívünkből a szeretetet.

Csütörtökön érdekes ügyességi csapatjátékokban vettek részt ellátottaink, így szellemi totót is kitöltöttünk, majd minden csoportot ajándékokkal jutalmaztunk. Kreatív lakóink délután őszi kopogtatót is készítettek.

Pénteken ünnepi Református Istentisztelettel kezdődött a napunk, majd vidám teadélutánon szórakoztak lakóink.  Az Idősek Hetét Szőc településen zártuk, ami Németh Balázs polgármester köszöntőjével kezdődött, majd a Vadvirág Szórakoztató Csoport lépett fel ,,Ősszel érik babám…” című szüreti műsorával.

A programon Tanai Gyula festőművész képeiben is gyönyörködtünk, az est fénypontja pedig Markó Krisztián harmonikás játéka volt. Az egész hét folyamán lakóink nagyon jól érezték magukat, sok emléket rakosgattak el magukban a hosszú téli hónapokra.

Intézmény: