Zenés, nyári Lecsó-party Attyapusztán - Eljöttek hozzánk intézményegységeink is

Az Ujvári János Református Szeretetotthon Pápakovácsi Idősek Otthonában Lecsó-partyt tartottunk, amelyre meghívtuk a közelmúltban átvett új intézményegységek ellátottait is.

Zenés nyári rendezvényünket a gyönyörűen zöldellő belső udvarunkba terveztük. A szorgos kezek által reggel óta készített lecsó illatára megérkeztek a mezőörsi, a külsővati, a szőci, a tabi és a patalomi ellátottak valamint az őket kísérő kollégák is. Nagy örömmel fogadták vendégeinket a pápakovácsi idősek. Üdvözölték a régi ismerősöket és kíváncsian várták az új találkozásokat.

A Kólya Lajos lelkipásztor úr által tartott szabadtéri Istentiszteletet követően Sebestyén Piroska részlegvezető köszöntötte vendégeinket. A helyi lakókból alakult ülőtánc csoport bemutatója után elkezdődött a mentálhigiénés csoport által szervezett játékos vetélkedő, melyben az egyes szeretetotthonaink lakói alkottak egy-egy csapatot.

A gondolkodást és ügyességet igénylő feladatokat az eső ugyan félbeszakította, de minden résztvevő kolléga segítőkészségének köszönhetően rövid idő alatt új helyszínen folytattuk a délelőtti programot.

A csapatok vetélkedése után a pápai TiboRóza tánccsoport lépett fel intézményünkben. A senior öröm- és élménytánccsoport Tibold Ervinné vezetésével működik. Céljuk 50 év felett is fittnek maradni a zene, a tánc, a mozgás öröme által. Az aktivitást és a lelkesedést az előadás során mindannyian megtapasztaltuk.

A délelőtti program zárásaként Sebestyén Piroska részlegvezető átadta a résztvevő csapatoknak az Emléklapot, majd minden ellátott kapott egy kis levendulazsákocskát is ajándékba. A magyar nóták hallgatása mellett közösen elfogyasztott lecsó, a jó hangulatú vidám beszélgetések tették igazán emlékezetessé és ünnepélyessé pápakovácsi szeretetotthonunkban tartott Lecsó-partyt.

Fejesné Böröczky Ágota

Intézmény: