Bajvívó bemutatótól a dalcsokrokig

2018-ban ismét részt vettünk a Pápakovácsi Község Önkormányzata által szervezett falunapon. Örömmel fogadtuk a kedves meghívást, lelkesen készültek ellátottaink a falu lakóival való találkozásra.

Érkezésünkkor épp a helyi traktoros felvonulás zajlott, ahol a fiatalabbaktól az idősebbekig minden korosztály képviseltette magát. Burghardt Ferenc polgármester megnyitóját a Szarvaskör Egyesület bajvívó bemutatója követte.

   

A Három Határ Kulturális és Sport Egyesület az éneklés mellett egy paródiával tette színesebbé az általuk összeállított zenés kulturális műsort. Őket a falunapra rendszeresen készülő Hazai Vegyes Pálinkás Csoport mindenki által ismert és kedvelt táncdalaiból összeállított dalcsokor követte.

Az idei év sztárfellépője a 2009-es Csillag születik tehetségkutató műsor első helyezettje, a Fonogram-díjas magyar énekes, Tabáni István volt. A vastapsnak köszönhetően két ráadás énekszámmal is megörvendeztette a nagyszámú hálás közönséget. Közben tejfölös-sajtos tócsit kóstolhattunk és a nap zárásaként egy finom vacsorát fogyasztottunk el a Dodzsem együttes nosztalgiazenéjét hallgatva. Szép emlékekkel tértünk haza, köszönjük szépen a meghívást!

Intézmény: