Lovász István alkotása Budapesten

2016. október 24-én a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság meghívására kedves lakónk, Lovász István képzőművészeti kiállításon és díjátadón vett részt.

Az esemény egy pályázat lezáró akkordja volt, melyet a Főigazgatóság az 1956-os évforduló aktív megünneplése érdekében írt ki az intézmények lakói számára, amelynek témája a szabadság volt. Nagy örömünkre István a pályázat különdíjasaként térhetett haza.

Több mint kétszáz mű közül, az alkotókat három korcsoportra bontva történt meg a pályaművek értékelése. A legszebb 50 alkotásból nyílt kiállítás a budapesti Bartók 1 Galériában.

Elsőként Czibere Károly államtitkár úr köszöntötte az egybegyűlteket, majd Márai Sándort idézte. Beszédében a szabadság értékét megtanítani tudó felelősséget hangsúlyozva.  Ezt követően Benedek István a Főigazgatóság igazgató-helyettese nyitotta meg a kiállítást és adta át a pályázat nyerteseinek díjait.

Lovász István pályamunkája különdíjas, ebből a „külön” azért emelendő ki, mert a sok különleges és valóban értékes alkotás között Istváné az egyetlen professzionális munka. Nem véletlen tehát, hogy a megnyitót követően mind az értékelő bizottság három fiatal, festőművész tagja, mind Benedek István igazgató-helyettes személyesen gratulált kedves lakónknak és bíztatták további művek elkészítésére.

„És kérdik, egyre többen kérdik, 
Hebegve, mert végképp nem értik – 
Ők, akik örökségbe kapták –: 
Ilyen nagy dolog a Szabadság?”

(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

Intézmény: