Idősek hete Attyapusztán

Az Idősek hete rendezvényei eseményekben teli, élményekben gazdag napokat tartogatott mindannyiunk számára Pápakovácsi székhelyintézményünkben.

Hétfőn délelőtt Lovász István festményeiből, rajzaiból, valamint Nagy Imréné verseiből nyílt kiállítás csodaszép társalgónkban. A gyönyörű alkotások sok-sok örömet és jókedvű beszélgetéseket hoztak ellátottainknak, délután pedig alkotóház várta lakóinkat, ahol termésekből, papírból készítettünk őszi dekorációkat.

Kedden Pápa városát fedeztük fel, ahol kellemes őszi kiránduló idő fogadott bennünket. Az első program a Kékfestő Múzeum megtekintése volt, ahol gyönyörű textíliákat láthattunk, majd átsétáltunk a gyönyörűen felújított Esterházy Kastélyba.

A törtfehér színben pompázó barokk épület fantasztikus meglepetés volt mindenki számára, hiszen „élő múzeum” elevenedett meg a szemünk előtt, sőt találkozhatunk a grófi párral és udvartartásukkal is. A barokk időutazást követően jóízű ebéd következett a Kissétteremben.

Akik nem kirándultak kedden, ők Attyapusztán megemlékeztek az aradi vértanúkról színvonalas egy színvonalas műsor keretében, majd római katolikus szentmisén vettek részt. Délután vidám vetélkedőre invitáltuk ellátottainkat, akikkel a televízióból ismert „1 perc és nyersz!” játékot igyekeztünk megvalósítani.

Szerdán délelőtt Pápára látogató lakóink a belvárosi Ricsi cukrászdában finom krémest fogyaszthattak el, majd ők is betekintést nyerhettek az Eszterházy-kastély csodás falai közé. Itthon maradó ellátottainkkal nagy sétát tettünk Attyapusztán, gyönyörködve az őszi tájban, a természet kincseiben, a közelben lévő családi gazdaság szépségében.

Délután kerek születésnapjukat ünneplő ellátottainkat köszöntöttük, ahol a Mezőlaki Nyugdíjas Klub Vegyeskara „Szóljon a nóta” című műsorával megalapozta az ünnepi hangulatot. Igazgatónő köszöntője után közösen fogyasztottuk el az óriástortát.

Csütörtökön „Szépkorúak tornáján” vettek részt a Termálfürdőbe látogató lakóink, az itthon maradók a Liliomfi című filmet nézték meg. Délután közös nótázásra, beszélgetésre invitáltunk mindenkit.

Pénteken, a hét záró programján irodalmi délelőttöt szerveztünk, ahol Nagy Imréné saját verseit, Kováts János Gyula kedvenc költeményeit mondta el, sőt vidám paródiára is sorra került. Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek az egész hetes programsorozatunk sikeres megvalósításához nyújtott segítségét!

Intézmény: