A három muskétás és a farsang

A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart, amelyet hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemeznek.

Pápakovácsi székhelyintézményünkben is fontos szerepet kap a farsangi időszak. Az elmúlt napokban történt közös beszélgetések a „farsang” jelentéséről és a hozzá kötődő hagyományokról, az ifjúkori emlékek, a maskarás mulatságok felidézése előkészítette már a várakozással teli hangulatot az idei farsangi vigadalomhoz. Kíváncsian gyülekeztünk a vidáman feldíszített társalgónkban, várva vajon milyen meglepetéseket hoz a délelőtt.

A programot mentálhigiénés csoportunk meglepetéseként „A három muskétás és a farsang esete” címet viselő jelenet nyitotta, amelyben, az alvást nagyon szerető vészjelzős kakasuk jóvoltából  mulatságos helyzetbe került Attya és Puszta közlegényt Fatörzs őrmester terelgette a megfelelő irányba, hogy a végkifejletben végre bejelentésre kerülhessen a farsang megérkezte. Hangos nevetés és taps kísérte a csetlő-botló közlegények és őrmesterük történetét.

Ezt követően szórakoztató, gondolkodtató, vicces, minden képességünket megmozgató feladatok sora töltötte ki a farsangi időszakot búcsúztató közös délelőttünket. Zsibongott a társalgó, szólt a zene, a jókedv egész délelőtt csak fokozódott. A program végén lezártuk az évnek ezt az időszakát, előre tekintve a megújulásra, a tavasz beköszöntére.

Intézmény: