Családi nap Attyapusztán

Aktívan és biztonságban ötvenöt év után is mottó köré szerveztük székhelyintézményünk XI. családi napját 2014. június 28-án.

Programunk ünnepi megemlékezéssel kezdődött, ahol Forsthoffer Erzsébet igazgatónő és Rybár Judit, az SZGYF Veszprém Megyei Kirendeltségének vezetője szólt a jelenlévőkhöz.

A megnyitó gondolatok után felkerült intézményünk zászlójára a 2014. családi nap mottójával ellátott új szalag is, amelyet Szóka Terézia, otthonunk egyik legrégebbi kedves lakója helyezett fel. Ezt követően átadásra kerültek az Attyapusztáért-díjak, amelyet Délibáb Színjátszó csoportunk tagjai és munkatársaink vehettek át. 

Az eltelt ötvenöt év sok mindent adott lakóinknak, munkatársainknak egyaránt, ez arra sarkalt bennünket, hogy üzenetet küldjünk az utánunk jövőknek. Az időkapszulában a múlt és jelen emlékeit helyeztük el, amelyet 2029-ben lehet majd felnyitni.

A délelőtti műsorok sorát kollektívánk „Hungária-mix” fellépése nyitotta, majd Délibáb színjátszó csoportunkkal utazhattunk az időben. Utánuk a Csikvándi dolgos asszonyok csempésztek vidámságot és nevetést a délelőttbe, majd a Takácsi Musical Csoport slágercsokrát hallgathattuk meg.

Kísérő programjaink jóvoltából délidőben sem maradtak érdekességek nélkül a hozzánk ellátogatók, hiszen Otthontörténeti kiállítás várta a jelenlévőket „Múlt és jelen így legyen jelen!” címmel a társalgóban, amely intézményünk régi életét és az egykoron használt orvosi eszközöket mutatta be.

A gyermekeket játékbirodalom várta az udvaron, ahol kedvükre próbálkozhattak a különböző feladatokkal. Számtalan régi dallam is felcsendült a nap folyamán, meglepetés ajándék pedig annak járt, aki felismerte őket, de volt tombolasorsolás is. A kulturális műsorok mellett egész nap Egészségsátor is várta vérnyomás- és vércukorméréssel a jelenlevőket.

A délután program a Malomsoki Nyugdíjas Klub színdarabjával kezdődött, majd a napot a Malomsoki Menyecskék Dalcsokor című műsora zárta. Régi slágerek, duettek és mulatós zenék előadásával fergeteges hangulatot teremtettek számunkra.

Elmondhatjuk, hogy ebben az évben is egy élményekben gazdag, vidám családi napot tölthettünk el együtt. Külön köszönjük a fellépő művészeti csoportoknak a színvonalas produkciókat, a rendezvényünket támogató szponzorainknak pedig a nagylelkű segítséget.

Intézmény: