Intézményünkben járt a Télapó

Elérkezett december egyik legkedvesebb ünnepe, Mikulás napja. Lakóink nagy izgalommal várták most is, hiszen tudták, hogy idén is – mint minden évben – ellátogat intézményünkbe a pápakovácsi Télapó.

Ezúttal azonban nem egyedül érkezett hozzánk, a Pápakovácsi Általános Iskola ötödik osztályos tanulóit is magával hozta. A lakóink a várakozás izgalmas perceit karácsonyi dalok hallgatásával töltötték.

 

A Mikulás az érkezése után kedves történettel köszöntötte lakóinkat, az iskolások pedig egy rövid kis műsorral kedveskedtek nekünk, majd a Télapóval együtt ajándékkal kedveskedtek ellátottainknak.

Idén is voltak olyan lakóink akik egészségi állapotuk miatt sajnos nem vehettek részt ezen a kedves ünnepségen, őket a Mikulás szobáikban látogatta meg.

A gyermekek a Télapót követve az intézmény folyosóin hangosan énekelték a karácsonyi dalokat, így csalva mosolyt ellátottaink arcára. A vidámság és a szeretet az egész napot végigkísérte.
 

Intézmény: