Újra együtt a régi kollégákkal

Intézményünk Pápakovácsi székhelyén hagyományosan kétévente rendezzük meg Nyugdíjas Találkozónkat, melyre a tőlünk nyugdíjba vonult kollégáinkat várjuk. 2011. november 30-án került sor az immár negyedik alkalommal szervezett rendezvényre.

Nyugdíjasaink mindegyike meghívót kapott az eseményre, legnagyobb örömünkre nagyon sokan el is jöttek hozzánk. A megjelenteket Forsthoffer Erzsébet igazgató köszöntötte. Beszédében elmondta a megjelenteknek, integrált intézményként működünk július elseje óta, de az nem változott, hogy továbbra is nagy szeretettel várjuk vissza azokat, akik nálunk dolgoztak. Sajnos, kollégáink közül volt olyan is, aki már nem lehetett köztünk. Gyertyagyújtással és egyperces néma csönddel emlékeztünk Hátas Istvánra, aki karbantartóként dolgozott otthonunkban.
Nyugdíjasainknak kollektívánk vidám táncával, majd délibáb színjátszó csoportunk előadásával kedveskedtünk, ezután közös vacsorára láttuk vendégül azokat, akik megtiszteltek bennünket jelenlétükkel.

Kötetlen beszélgetéssel, a régi emlékek felidézésével telt ezután az idő, nagy öröm volt újra látni a régi arcokat, kedves ismerősöket.

Búcsúzóul mindenkinek egy saját készítésű adventi angyalkával kívántunk áldott, boldog karácsonyi ünnepeket.
Reméljük, két év múlva, a következő Nyugdíjas Találkozón újra együtt lehetünk valamennyien!
 

Intézmény: