Hagyományainkhoz hűen, az október 1-i Idősek Világnapjához kötődően idén is megszerveztük több napon át tartó, „Idősek Hete” elnevezésű rendezvénysorozatunkat.
Hétfőtől péntekig változatos programokkal ünnepeltük intézményünkben élő szépkorúakat.
Hétfő délelőtt a zeneterápiás foglalkozás során az együttes éneklés, majd zenehallgatás a közösség élményét adta a résztvevőknek, a zene jótékony hatásai széppé tették ezt a délelőttöt. Délután az őszi napsütésben lovaskocsikázni indultunk a környék erdei útjaira. Ez a program régmúlt idők hangulatát idézte fel a résztvevőkben.
Kedden a Dákai Batthyány Ilona Fogyatékosok Otthona lakóinak műsorát tekinthettük meg. A táncos-zenés produkciók aratták a legnagyobb sikert, de a vicces jelentek is nagy tapsot kaptak.
Szerdán már délelőtt dalra fakadtunk, Németh Sándor harmonikáján kísérte három énekes társát, akik ismert operett slágereket adtak elő mindenki nagy örömére. Különlegessége volt ennek a produkciónak, hogy zárásként” kívánságműsor” keretében mindenki kérhette saját nótáját. Ezzel a lehetőséggel éltek is sokan, így egész délelőtt muzsikaszó hallatszott az udvaron.
A zene jegyében telt a szerda délután is. Ekkor az Allegro Zeneiskola növendékei adtak kedves műsort lakóinknak. Az élő hangszeres zene, gyerekek énekével kísérve felejthetetlen élményt nyújtott a hallgatóságnak.
Csütörtök délelőtt vidám, játékos vetélkedőn vettek részt azok, akik ehhez kedvet éreztek. Sokan összegyűltünk a társalgóban, két csapat versengett egymással a pontokért, bár az egyes csapat több pontot szerzett, a kettes csapat tagjai sem szomorkodtak, hiszen vidámsággal, nevetéssel teli délelőttöt tölthettünk együtt!
Csütörtök délután, hagyományainkhoz híven, felköszöntöttük a kerek születésnapjukat ünneplő ellátottainkat. Kollektívánk tagjai ünnepi műsorral készültek erre az alkalomra, majd a külsővati nővérek HTN csoportja énekelt, emelve ezzel az ünnep fényét. Intézményünk igazgatójának köszöntője után idén 11-en kaptak születésnapjukra egy-egy szál virágot, a finom süteményből pedig mindenkinek jutott.
Az Idősek Hete zárásaként pénteken délelőtt a Horváth Kinga vezetésével működő pápai Megafon Zenei Egyesület produkcióját tekinthettük meg. A Honvéd Bajtársi Klub, valamint a Vidám Nagyik énekkarának előadása is megörvendeztetett bennünket ezen a napon. Vendég előadóink színvonalas műsorukkal remek hangulatot varázsoltak közénk.
Az Idősek Hete véget ért, de a mindennapok során is elsődleges célunk, hogy valamennyi ellátottunk számára személyre szóló, egyéni igényeinek leginkább megfelelő ellátást nyújtsunk, így biztosítjuk számukra az otthonosság érzését intézményünkben!
Ezúton szeretnénk megköszönni valamennyi vendégünknek, hogy eljöttek hozzánk, megörvendeztetve ezzel ellátottainkat. Hálásan köszönjük azoknak, akik segítettek nekünk abban, hogy ez a rendezvénysorozat létrejöhessen!