Visszafele forgott az idő kereke

Eseménydús délelőttnek ígérkezett a farsang külsővati szeretetotthonunk nagy ebédlőjében. A felújítási munkák közepette igazán üdítő volt látni a vidám, mosolygós arcokat.

A bátrabbak színesebbnél színesebb jelmezeket öltöttek: így a délelőtt folyamán - szinte már állandó fellépőként- idén is megjelent Márió, a szívtipró tangóharmonikás, Hapci, a Hófehérke és a hét törpe mese szorgalmasan tüsszögő szereplője, a Vasutasok Gyöngye, a Menyasszony pedig beállt a Külsővati menyecskék közé, akik énekelve meséltek az asszonyi sors szépségeiről a népdalok segítségével.

A csoport hosszas alakulás után a mentálhigiénés csoporttal kiegészülve vidám „próbadélutánokat” töltött együtt, amire összeállt a repertoár. A műsor záró számában pedig visszarepültünk az időben egészen az 1920-as évekig, ahol megtudhattuk, hogy miként kerülhetett egy lány a világot jelentő deszkákra. A Gyere te Nimand … kezdetű dalt Piroska és Andrea kolléganőink előadásában láthatta a közönség, mely nagy sikert aratott nemcsak a lakók, hanem a dolgozók körében is.  

A műsor után a délelőtt további részében ismét Szórádi Szabolcs, a Potyautasok frontembere zenélt. És ekkor visszafelé forgott az idő kereke: a közös éneklés és a közös tánc megfiatalította lakóinkat, mert még a fájós lábak sem szabtak határt a pörgésnek, forgásnak.

Benkő Lilla

Intézmény: