Isten éltessen Magyarország!

Teljesen megtelt külsővati szeretetotthonunk nagy ebédlője augusztus 19-én délelőtt Szent István király és az Új kenyér tiszteletére rendezett megemlékezésen.

Németh Éva részlegvezető asszony köszöntőjében úgy fogalmazott: ”Nem szabad elfelejtenünk, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, hogyan váltunk Európa közepén kicsiny, de megmaradni képes országgá, nemzetté. Augusztus 20. tehát a nemzetmegmaradás, Európaiságunk létjogosultságának ünnepe.”

A fellépők előtti asztalon idén is munkatársunk, Dervalics Jánosné által felajánlott és kemencében sütött, nemzeti színű szalaggal átkötött, búzakalásszal díszített kenyér illatozott. Az ünnepség hagyományosan Istentisztelettel kezdődött, amelyen Kólya Lajos lelkipásztor úr hirdetett igét.

Az ünnepi műsor szereplői az elmúlt hetekben nagy lelkesedéssel gyakorolták a számukra kiosztott verseket és szövegeket. A próbák során napról-napra jöttek az újabb kreatív ötletek, míg végül összeállt a műsor. A Walesi bárdok című Arany János verset Gaál Jánosné lakónk olyan lelkesedéssel mondta el, hogy a versben elhangzó: „szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik” sor érzékelhető volt a teremben. A műsor alapját egyébként Szent István király intelmei Imre herceghez című alkotás egyes elemei adták. Ezt egészítette ki Szent István imája és a közösen énekelt Szent István Himnusz, valamint a régi magyar Himnusz: a Boldogasszony Anyánk. Az ünnepi összeállításból természetesen nem hiányozhattak az Új kenyér tiszteletére írott versek és a foglakozásokon tanult népdalok sem.

A műsor zárásaként levetített, Hazám, hazám című, Csík zenekar által készített videoklip alatt lengett a magyar zászló, hála egy lelkes lakónknak. Szem nem maradt szárazon, a Szózatot pedig már csupa egyenes derékkal álló, lélekben fiatal és büszke ember énekelte.

Benkő Lilla

Intézmény: