Isten éltesse Ica néni!

Pongrácz Jánosnét, Ica nénit köszöntöttük 90. születésnapján Külsővaton. Szeretetotthonunkban dr. Áldozó Tamás, Pápa város polgármestere személyesen adta át számára Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi köszöntő oklevelét, valamint egy gyönyörű virágcsokrot.

Ica néni nagyon örült a polgármesteri látogatásnak és a köszöntő szavaknak. Németh Éva részlegvezető asszony is köszöntötte Ica nénit, aki családjával Pápán élt és dolgozott. Itt nevelte fel gyermekeit, majd segítette unokáit, akikre mindig is nagyon büszke, szobájában, az ágya felett most is vele vannak az unokák, dédunokák fotói: Ők adják az erőt, ők a minden – mondta Ica néni az ünnepségen.

Pongrácz Jánosné életét mindig meghatározta a hit és az a végtelen szeretet, amivel környezete felé fordult. A segíteni akarás a szeretetotthonban töltött napjait is átjárta: ameddig járókerettel el tudott sétálni a mosdóig, addig vizet vitt a fekvő lakótársainak, és látogatta a szomszédos szobákban őket. Aktívan részt vett minden programon, és az intézmény kis teraszán szeretettel rendezte a virágokat. Ilyenkor nem fájtak a dolgos kezek és a nehezen mozgó lábak. Most őt látogatják a lakótársai, neki hoznak vizet, ám Ica néni ugyanolyan derűs nyugalommal és a kedves mosollyal fogadja a vendégeit.

Ezúton kívánunk boldog születésnapot és jó egészséget sok szeretettel drága Ica néni!

Benkő Lilla

Intézmény: