Megbocsátanak és szeretnek

Színházlátogatáson voltunk külsővati szeretetotthonunkból Veszprémbe, a Pannon Várszínházba, mai nevén Hangvillába. Leparkolásunk után egy kellemes sétával értük el a színházat, már az első benyomásunk nagyon jó volt.

Igazán modern épület, sok üvegfallal. Belépve még kellemesebb élmény volt, hogy a recepciósok, ruhatárosok végtelenül udvarias, kedves fogadtatásban részesítettek bennünket. A jegyszedő fiatalok önzetlenül, kedvesen segítették helyükre a nehezen mozgó időseket.

Az előadás: Stop című zenés ifjúsági darab. Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert műve. Két fiatal véletlen találkozásáról szól, sok zenével. Egy hazaút története sok kitérővel. A fiatalok először saját szüleik lesznek, majd saját maguk, kitörni készülnek, de rájönnek, hogy már csak maguktól változhatnak. Megbocsátanak és szeretnek. A két főszereplő: Dani és Blanka igazán nagyon szépen és nagy beleéléssel játszott.

A saját véleményemet, benyomásomat írom le: engem elvarázsoltak. Visszamentem az időbe közel 60 évet. Csodás érzés volt. Az este megkoronázása az volt, hogy az előadás végén Vándorfi László Igazgató úr és a két főszereplő kijött hozzánk az előtérbe beszélgetni és közös fotók is készülhettek. Köszönet Nekik ezért az élményért és köszönet vezetőinknek, hogy ehhez az emlékezetes színházi élményhez hozzájuttattak minket.

Gaál Jánosné Márta
ellátott
Intézmény: