Isten éltessen Magyarország!

Megtelt az intézményünk nagy ebédlője lakókkal és dolgozókkal augusztus 20-a alkalmából Szent István király és az új kenyér ünnepe tiszteletére rendezett ünnepélyen Külsővaton.

A fellépők előtt munkatársunk, Dervalics Jánosné által felajánlott és kemencében sütött, nemzeti színű szalaggal átkötött, búzakalásszal díszített kenyér illatozott a fehér terítős asztalon. Az intézményünk dolgozói az ünnep hangulatát jelenítették meg versekkel és zenékkel.  Elhangzott A. Dezső Károly ellátottunk erre az alkalomra írt Búza című verse, továbbá a Magyar Fohász, Szent István király imája is több nagyszerű verssel együtt.

Az összeállításban szerepeltek még zenei videók és a foglalkozásokon tanult dalok, amelyeket a közönség együtt énekelt a szereplőkkel. A műsor zárásaként levetített, a Csík zenekar által előadott, 2020-ban készült videóklipet sokan megkönnyezték.

Intézmény: