Pápakovácsi

"Isten szeretete mindenkinek szól."

Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelét és az egyház megalapítását ünneplik a keresztény közösségek. Az ünnep alkalmából az Ujvári János Református Szeretetotthon Pápakovácsi Idősek Otthona lakóival ellátogattunk a 2017-ben, a reformáció 500. évfordulója alkalmából átadott gyönyörűen felújított Ótemplomba, amely most a Pannónia Reformata Múzeumnak ad helyet.

Harmadik hely az országos találkozón

Nyár elején az Ujvári János Református Szeretetotthon pápakovácsi intézményegysége is meghívást kapott a XV. Országos Találkozó rendezvényére, ,,Varázslatos ünnep-elbűvölő pillanatok” címmel, amit az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Győr szervezett.

Gyönyörű tájak a Bakony lábánál

A Műemlékvédelmi világnap alkalmából az idei évben az 1818-ban felszentelt gannai Szent Kereszt Felmagasztalása római katolikus templomba látogattunk el lakóinkkal, amelynek altemploma az Esterházy család hagyományos temetkezési helye.

Csodálatos mesevilág kavicsokból

Nagy örömmel vettünk részt pápakovácsi ellátottainkkal a pápai Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében megtekinthető "A kő lelke" című kiállításon.

Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Anyák napja alkalmából az idei évben az Ujvári János Református Szeretetotthon pápakovácsi részlege mentálhigiénés csoportjának tagjai készültek egy ünnepi versekből és énekekből álló előadással.

Nyitott ablaktól Marica grófnőig

A 2018/2019. színházi évadban a Komédiás bérlet keretében három zenés előadást tekintettünk meg Pápán a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központ színházépületében pápakovácsi lakóinkkal.

Húsvéti alkotóház Attyapusztán

Intézményegységünk hagyományaihoz hűen idén is megtartottuk húsvéti alkotóházunkat Pápakovácsiban. A húsvét nemcsak a tavasz eljövetele, de a kereszténység legnagyobb ünnepe is.

Oldalak